Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Magyarok nyilaitól...(Hunnovators)

2009. ápr. 15. A magyarok nyilaitól … – kósza mondatok nyomában marinov A magyar kalandozások idején a nyugatiak így könyörögtek féltükben: „ A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!” „A sagittis Hungarorum libera nos, Domine!” Latinul is, magyarul is találkozhatunk ezzel az idézettel tartalmas szakmunkákban, ismeretterjesztő művekben. Akik azonban ezt a könyörgést idézik, nem adnak pontos forráshivatkozást – olvasható az Aetas című történelmi folyóirat 2007/3-as számában. (kiemelés az internetről) Igen vajon mi volt oly félelmetes a magyarok nyilaiban mely ennyire felkavarta a nemes nyugat emberét! Ámor nyilán kívül annak megjelenése bárhol, bármikor finoman szólva sohasem a barátkozásról szólt! Miért féltek akkor a mi nyilainktól! A különleges harcmodor lehet talán az, ami megdöbbentette az embereket! A visszafele nyilazás, igen lehet talán az, ami lehet a megoldás! De nézzük végig azt a lehetőséget, ami az elbeszélésekben megmaradt ránk, s amelyekből esetleg maradtak olyan részletek, melyek megoldást adhatnak! A harci technikák nagy része a küzdő felek előtt ismert volt! Nem csak a fegyverzetek voltak hasonlóak, hanem az alkalmazott elterelő megoldások, a harctér manipulálása- égetés, porfelhő…- a közben bekövetkező időjárás változások esetleges lehetőségeinek kiaknázása! A mi harcmodorunk abban állt, hogy az ütközet bizonyos pontján az ellenség azt tapasztalta, hogy mintha fogyatkozna a „híres ellenfél” aktivitása! Majd menekülést színleltünk! S, ami ezután következett azt kevesen tudták elbeszélni az otthoniaknak, hiszen általában az üldöző csapatból senki nem tért vissza, hogy beszámoljon arról ténylegesen mi is történt! Csupán elképzelni lehet, hogy az üldözők egy adott pillanatban áldozatokká váltak, mert a magyarok menekülés közben hátrafelé nyilazva sorra megölték az őket üldözőket! Ezt tudjuk, ennyi állt a híradásokban, s a hajdan volt történelem órákon is erről hallottunk! Kétségtelen tény, hogy nem lehet egyszerű visszafelé nyilazni, de ezt tudták a „művelt nyugat” katona vezetői is! S, ezt meg is lehetett volna tanítani saját katonáiknak! Nem ez történt! Lehet nem ez a megoldás! „ A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!” Akkor mi lehet ennek az értelme! Mi bújik meg szinte észrevétlen a sorok között, s mi az, ami ott lebeg, ezek hallatán az emberi fejekben? Lehet nem is a visszafelé nyilazás az, ami oly rémületes volt a nyugat számára! Lehet talán valami, ami olyan meglepő volt, mint ha hirtelen valamitől megváltozott volna a harc kimenetele! Igen talán az, hogy amit győzelemnek fogtak fel az ellenség részéről, az egy pillanatban megváltozott - nem értik mitől – s, vesztesek lettek! Ez az egész pedig oly váratlan volt, mind az „üldözött menekülő támadása!” Honnan az erő, hogy ilyen helyzetben meg lehessen fordítani a csata kimenetelét! Mi történhetett, hogy a Teremtőhöz kellet folyamodni azonnal, s nem egy szövetséges ország haderejét hívták segítségül! Úgy érezték, már csak az Isten tud a magyarok ellen segítséget nyújtani? Úgy néz ki, ez volt az egyedüli megoldás, ebben bíztak kalandozásaink korának nyugati emberei! Az mindenképp végig gondolandó, hogy nem emberi segítségért imádkoztak! S, ha ez így volt, akkor többről kellett, hogy szó legyen, mind emberi gyengeségről! Valami olyantól féltek, amit csak Mi Magyarok tudtunk! - S, már hallom is itt egy újabb magyarkodó! Na, jól nézünk ki! A szimbólumok mind mindig, most is segítségünkre lehetnek! Lehetséges, hogy nem is anyagi összefüggésekkel van dolgunk! S, még az is meg lehet, egyáltalán nem egy ütközetben megtapasztalható hirtelen változás az, ami ennyire felzaklatta a művelt nyugatot! Lehet, hogy egy sokkal általánosabb megmagyarázhatatlan esemény, fejlemény az, ami előtt tanácstalannak mutatkoztak! Vegyük végig még egyszer a lehetséges összetevőket, s elemezzük azokat a szimbólumok nyelvén! A harc az harc! Az élet már ilyen, lehet az hétköznap, lehet az ünnepnap, vagy akár egy kiemelt jelentőségű ütközet! Vagy bár mi! Úgy néz ki, hogy a csata kimenetele,- az élet mind olyan – ismert végkifejletet mutat! A győztes már dörzsölgeti a tenyerét, s zsebében érzi minden előnyét az ütközetnek! De, valami megváltozik! S, borul a papírforma! Vesztés lett belőle! Ismerős helyzet az ember életében, majd minden nap! Ok! Ez meg van! Nem egy speciális helyzetről, egy csatáról van szó, hanem a mindennapokról! A mindennapokból lényegesen több van! Azok a csaták sokkal jelentőség teljesebbek mind a nagy csinnadrattával beharangozott HBO mérkőzések! De, tovább! A csaták, a mindennapok elindulnak, kint vagyunk a csatamezőn, az élet színpadán! Mindenki úgy megy neki az összes feladatának, hogy azt meg kell nyernie! Nincs más, nyerni kell! Minden jól alakul, a dolgok a rendes körülmények között a tervezett ütemben, s a tervezett módon alakulnak! Minden stimmel! De, egyszer csak elérkezik a döntő lépés! Már csak egy karnyújtásnyira vagyunk a sikertől! S, akkor minden megváltozik! A győztesből, vesztes lett! Nem sikerültek a dolgok. A végső eredmény: vereség! Jön az önmarcangolás, jön a hiba, a hibás dolgok, emberek keresése, s azonnali megtalálása! Így játszódott le minden jelentősebb csata”annak idején”, s ezt tapasztaljuk saját civil életünkben, a mindennapokban! De, akkor régen, Mi, Magyarok, tudtunk valamit, ami merőben más volt, mind az akkori elfogadott gyakorlat! S, ezt a valamit úgy örökítette meg az utókor okulására a bölcs természet, hogy segítségül hívta a szimbólumok nyelvét, hogy korról- korra frissen megmaradjon a kivitelezés „oka”, s ne az okozat hagyományozódjon! Mert azt sorra félre lehet magyarázni! A szimbólum szíve, közepe, maga az esemény együttes tartalma! A lovon ül egy harcos! A ló az ember, - a Magyar Ember – legfontosabb társa, úgy az életben, mind a csatákban! A ló az ember sorsa, s ha sikerül megülnünk biztosan, elvisz minket oda, ahova el akarunk jutni! De tekinthetünk úgy is a lóra, mind teljességünk egyik erősebb, mélyebb alkotó elemére, melynek uralása „megülése” az élet egyik elengedhetetlenül fontos eleme! Az ember megy a lovon előre, amerre a sorsa viszi. Úgy érzi, hajtja az ellenség, sietni kell! Minden pillanatban úgy érzem, a nyomomban vannak, nem lehet megállni, mert akkor vesztek! Hajt a család, hajt a környezet, s hajtom magam én is. Ilyen az életünk tempója! És egyszer csak világosság támad bennem! Nem biztos, hogy így kell élnem! Nem biztos, hogy mindenben meg kell felelnem az elvárásoknak! Lehet, másként kell élnem? S, megtörténik a csoda! Az, amire eddig nem gondoltam! Már nem az a fontos, hogy a jövőt figyeljem! Rájöttem a jövőm tőlem függ, nem attól, hogy a következő akadály hogyan teljesítem! S, azt kezdem el figyelni, miként lehet más célt találni az életemnek! S, megtalálom őseim útját! Megtalálom azt, ami nekik eredményt hozott! Hogy a lényeg, hogy minden Egy! Én s a lovam- a sorsom, s múltam, s minden – egyek vagyunk. Az irány amerre tartok, adott, s nem én irányítom! Ha jól akarok dönteni, meg kell értenem a múltamat! Amennyiben jól célzok szívemmel a múltamra, akkor a célt nem téveszthetem el! Így válik eggyé a múlt a jelen s a jövő! S, az a nép, amelyik így tud összpontosítani a teljességére, az előtt nincsenek akadályok! Hiszen a jól értelmezett múlt, ahogy a jelenből vissza tudunk nézni, a jövőbe haladva, attól „mindenki retteg”! Attól már csak az Úr tudja - a tudatlanok szerint - megmenteni az embereket! Jelen esetben a nyugati embert, aki nem rendelkezik ősi gyökerekkel! Nekünk, Magyar Embereknek oda kellene figyelnünk a múltunkra, hiszen rengeteg vesztésből a látszat ellenére pozitív eredménnyel jöttünk ki. Táplálkozzunk ebből a fényes gyökérből, mely adhatja meg számunkra a jelen helyes megítélését, s lesz általa szebb a jövőnk! Amíg nem azonosulunk azzal az igazsággal, hogy nagyon sok rendkívüli ember volt a történelmünkben, akikre hittel, becsülettel, erénnyel támaszkodhatunk, „addig keserves idők néznek a magyar népre” (origo) Hümm, ki gondolná mindezt a magyarok nyilairól!
 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.