Möbius - Bölcselet

A Törvény Nehéz, ha nem lehetetlen annak a kiderítése miként változik meg az ember ennek az egy szónak hallatán egy pillanat alatt felhőtlenből, töprengő gondolkodóvá! Ez egy öreg program, rengeteg kondicionálással. Végig vezetve megtalálni a gyökereket, talán ez az, ami elvezethet a megoldáshoz, már ha nem vetjük el az első pillanatban a végig vezetés kemény megpróbáltatásait! A Törvény! Szigorú nádpálcával a kezében, hallom, ahogy suhog a levegőben! Mind egy rémregény! Vagy thriller, vagy „Vámpírfilék”! Igaz ezek manapság kedvelt „szórakozás kellékek”! De, a lényeg, hogy nem tudunk velük, vagy hozzájuk megfelelően viszonyulni az tagadhatatlan! Talán érdemes lenne a kezdetekhez visszamenni, megfejteni mi az, ami ebben olyan félelmetes! Mai világunk megtűrt, de nem szeretet eleme elfoglalja az őt feltételező közeget, de egyedül marad, barátra nem lel! Mind a régi viccben, melyben az akkori párttitkár emígy nyilatkozik: Én is ismerem a viccet, csak nem szeretem!” Tudjuk, hogy van, kell lennie, de a találkozást el akarjuk kerülni, vagy a legrövidebb idő után túl szeretnénk rajta lenni! De, valójában nem tudjuk mi az, ami ennyire megkeményíti, ellenállóvá teszi az embert, ha csak rá gondol! Igaz, mi gyakran találunk magunknak fétiseket, amikkel nem óhajtunk találkozni, de ezzel az a baj, hogy a mindenre megoldást nyújtó, mindenre megoldást találó megsértődés se ad kimerítő, felemelő megoldást! Még mindig van benne valami, ami a múlt homályába vész, de csak nem akar közelebb engedni! A Törvény! Talán elsőre a behatároltság érzése az, ami okot adhat a félelemre, az örökkön a szabadságot kereső lélek számára! Van benne valami tanáruras, felsőbbrendű ellenállhatatlanság, ami a helyére parancsol mindent és mindenkit, aki csak említi! Nem újra lepattan minden megközelítési szándék! Ez ilyen erős lenne? Vagy ennyi tartalmat sűrítettünk bele kezdettelen idők óta, hogy még megbocsátani sem tudunk neki, csak mind egy síkos, nyálkás hal, kicsúszik a kezeink közül! Amitől annyira félünk, rettegünk, az bizony a legjobb figyelemfelkeltő, ami létezhet! Ellenállásunkkal szinte bebetonozzuk megfellebbezhetetlen helyét, minden cselekedetünkkel! A Törvény egy Élő Tilalomfa! Benne van kérlelhetetlen minden ereje, de szinte elnéz a fejünk felett magabiztosan! Nincs más megoldás, mind elkezdeni a megismerés „kanossza járását”, hátha az érzelmeken történő keresztül gázolás megoldást nyújthat! De, nem biztos! Kezdettelen idők óta vannak törvények! Bármely korban, más dimenziókban, különböző helyzetekben, mindenhol kell, hogy legyenek törvények! No, nem, az éppen uralkodó, értelmes közösséget létrehozó gondolkodó egyed saját törvényeire gondolok, mind inkább arra, mi volt az, ami rábírta, hogy törvényeket alkosson! Szinte kézzel fogható az a pillant, amikor valami elementáris akadályba ütközött a lélek, vagy szellem, vagy bármi, ami megkülönbözteti magát a környezetétől! Egy pillanat alatt felismerésre került a gondolat, valami rendszer van körülöttem, ami érezhetően régóta működik, s én olyan elesett vagyok vele szemben, hogy az kétségbeejtő! Az alkotó, a felismerő pillanat minden körülmények között megtörténik, s nem marad el, a válasz sem! Akcióra reakció! Ha Te így, hát én meg úgy! S, hirtelen elesett vereséget szenvedőből formális nyertes válik! Képzeletbeli - s itt ez a leglényegesebb – világunkban öröm övezte, felszabadító, azonnal üdvös győzelemmel felvértezett győzelmi mámor ébred fel bennünk! Már nem lényeges, hogy az előbb még vesztes voltam, mert mindent elsöpör a mámorító siker íze! Én is, törvényeket fogok alkotni! Olyanokat, amelyeket én találok majd ki, én vezetem be, én irányítom majd ezután! Ez egy teremtői megmozdulás tőlem, S, máris alapos mélyreható, elemző gondolkodásba kezdek, mert ilyen hozzáállást kíván tőlem ez a kimerítő feladat! Ami a továbbiakban történik, szinte rutinszerű! Szárnyal a gondolat. Mindent, s mindenkit háttérbe szorító fegyelem veszi kezdetét! Majd én megmutatom! Hú, ez nagyon kemény! S, vége is a diadalmenetnek! Hoppá! Ezt, ezeket még én sem tudom betartani, ez nem jó! Na, de más sem! S, ez jó! Itt valamit tenni kell! Meg van! Én rám ezek a törvények nem vonatkoznak! Mentesülök a szabályok alól, mert én vagyok a király, aki megalkotta ezeket. Hohó, most egyszerre több jót is tettem magammal! Megalkottam azt a megtapasztalható különbséget a Természettel kapcsolatos viszonyomban úgy, hogy megalkottam a hierarchiát! Felsőbbrendűvé alkottam magam, osztályokat hoztam létre, betagozódott minden és mindenki ALÁM! Kimondva, kimondatlanul valami ilyesmi játszódik le minden emberben amikor „hatalmának tudatára” ébred! Nem felelősségének, hanem hatalom vágyának tudatára! Szabályszerű, érthető, de egyben meggondolásra is serkentő pillanat ez! Nem csupán azért, mert semmi sem indokolja a nagyzási mániámat, hanem azért mert mikor ilyen állapotba kerül, jelen esetben egy ember, akkor közel sincs a mindentudás állapotában! Önzés, félelem, dac, megtorlásra vágyó erők martaléka vagyunk, a beszűkülés legsötétebb helyén! Na, ki innen! Körvonalazódott lelki állapotunk megértése nem ment meg minket attól, hogy tiszta fejjel elgondolkodjunk a történteken! Vajon jól utánoztam a természet törvényeit! S, azonnal a „nem” jut az eszünkbe! Miért! Mert a természetben nincsenek kivételek! Minden szabály mindenkire vonatkozik! S, a rendszer is olyan, s minden körülmények között megvalósul! Ebben alapvetően különbözik minden természeti törvénytől, amit mi emberek alkotunk! Ilyenkor merül fel a kérdés, milyen is akkor a Természet Törvénye, s mitől más az emberé! Na, de legyenek ám példák is! Az, ami már mindenkinek feltűnt, hogy van benne valami rendszer, de amint úgy érzem, közelebb kerülök hozzá, újra megfelelő távolságra ugrik el Tőlem! Már majd nem megvolt, s most még sincs sehol sem! A mozgás az, az állandó arculatváltás sokszínűsége, ami alapvető különbözőségnek mutatkozik! A Természet Törvényei mozgásban vannak, változnak dinamikusan! Mi emberek inkább a megváltoztathatatlan igazságokban véljük felfedezni azt, ami számunkra a Törvényt, s annak lényegét meghatározza! Kőbe akarjuk vésni őket, hogy örökre megmaradjanak! Az igazi arca a törvénynek, olyan mind egy elültetett facsemete! Életében, s utána is, magán hordozza a Kettősségnélküli Egység minden mozgalmasságát, tanítását! S, itt található az alapvető lényeg! A Törvény látszólagos kettőssége abban rejlik, hogy Möbius módjára egy statikusnak és egy dinamikusnak tűnő elemből, vagy elemekből épül fel, melyek ciklikussága szintén vezérelt! Nem, mi általunk, emberek által! Magyarán elkezdtük utánozni a Természetet, de csupán indulataink segítségével ez az indíttatás nem megfelelő eredménnyel fog járni! Ugyan mi emberek is rendelkezünk isteni lényegiséggel,- különböző mértékben – de az együttműködés és a szeretet mindenben megjelenő megnyilvánulását még nem tudjuk megvalósítani! Ideje lenne letennünk sértettségünk, s ifjonti igazságkeresésünk hevét, s így, első vereségünk elszenvedése után, próbáljuk meg mégis, megfigyelni Tanító Mesterünket, a Természetet miként is, főleg MIÉRT hozta létre a Törvényt? Mozdulj. lépj…! Kevés a kívánság, mert reakció nélkül az akció is értelmetlen! S, ha jól végiggondolom, nem is tudom, mi játszódik le bennem, hogy az indító kérésre megfelelő választ tudjak adni! Csak magától érthetően elindulok! A kiváltó mozdulat bennem lejátszódó folyamata ismeretlen marad számomra! Persze jöhetnek az alapos latin megnevezések, idegen, tudósok által használt kifejezései, de ezek nem okok, csak magyarázatok! A Törvény, maga az ok, nem másmind a Természet rendje! Ahogy a Mindenséget felépítő elemek egymáshoz viszonyulnak, az egyetlen törvény, ami megnyilvánul! S, mivel ennek a számos elemnek számtalan a variációs együttállása, ezért zavarba ejtő, ezen egyben titokzatos is! A titokzatosság az, ami dühbe fordítja a megismerés szelíd kérdezgetéseit! Amikor megváltozik a hozzá állás, megváltozik a keresés, s lesz, belőle egy erőteljesen megkeményedő válasz megtorlás! A kereső elme azonos szinten, meghajolva nem hajlandó meghunyászkodni, hanem támadásba megy át! Ismerjük önmagunkat, nem részletezem, miként változik meg minden akkor, ha bonyolultnak ítéljük meg a helyzetet! Azonos minőségeknek gondolva magunkat, azt gondoljuk kiismerhető minden, s mindenki, aki végzi az irányítást, s maga az irányító is, azt szeretnénk, hogy felfedje önmagát! De, nem így történik! Az eddigi szelíden kérdező emberből dühös megtorló válik, s mindenre, amit nem tud megmagyarázni, ragadozó módján válaszol! Nyoma sem marad az alázatnak, a tiszteletnek, az együttérzésnek, nem beszélve a szeretetről! Hosszan lehetne magyarázni, indokolni miért is válik egyik pillanatról a másikre az alázatos kérdezőből megtorló úgy, hogy mindenki által igazolható lesz az indulatváltás! A lényeg, hogy csak bizonyos ideig tudunk egy hullámhosszon lenni a természettel, s vagyunk hajlandók elfogadni” második helyezett” státusunkat! Még vissza sem igazoljuk egyetlen válaszát sem, s máris indokolt minden „megtorlás”! Pedig csupán vissza kellene kérdeznünk, saját magunktól” vajon mi lenne akkor, ha a természet is így reagálna minden hibánkra, minden félreértésünkre! „Ember vagyok, tehát tévedhetek”! Ez egy alapigazság! Ezzel törvényesítjük minden hibánkat! S, a helyett, hogy a kijavításával foglalkoznánk, azt kezdjük el kibontani, miért is indokolt minden esetben az, ahogyan vélekedünk, cselekszünk akkor, mikor hibát követünk el! De, érdekes módon a természettel nem vagyunk ennyire elnézőek! Kimondva, kimondatlanul a természet állandó szintű kondicionáltságát vesszük alapul minden körülmények között! A természet nem tévedhet, vagy nem szabad neki azokat a szabályokat áthágnia, amiket mi bizonyos idő óta megszoktunk tőle! A levegőnek mindig táplálnia kell minden élő szervezetet, a szokások szerint! Nincs hibaüzenet, azt nem lehet elfogadni! Mi sem bizonyítja jobban ezeket a körülményeket, mint mikor mi a megváltozott körülményekre szélsőségesen reagálunk! Még elgondolni is rossz, hogy az emberi hozzá állást átvennék a természet erői, akár csupán néhány másodpercre csak! Egy pillanatra a Nap nem sütne, s mivel ez egy folyamatot indítana el, a Föld is azt mondaná, én is ki veszek egy nap szabadságot, s nem gravitálok! A víz nem támogatná az életet, s valamilyen speciális összetételre váltana! Könnyű elképzelni mi lenne a végeredmény! Nos, kimondva, kimondatlanul újra arra kell rájönnünk, hogy a természet törvényeit mi magunk mennyire „természetesnek vesszük, hogy van, s mindig állandóan lehet rá számítani!” Nem úgy, mind, ahogy mi emberek ennyire „változatosan értelmezzük azokat a szabályokat” melyek mentén mi emberek gondolkodunk, a szabályok felől! Rövid, de annál érezhetően radikális a válasz a természet részéről, ha mi a végsőkig elvisszük a kockázatok megélését! Jöhetnek a hirtelen előkerülő meteorok, kisbolygók, s átrendezve adják ki az utasítást! Ez nem vált be, jöhet egy újabb faj, újabb „leosztás!”